Holt ágak szövevényében találjuk a helyet, ahol 1846. augusztusának 27. napján Széchenyi István első kapavágásával elkezdődött a Tisza szabályozása. Kanyarulatokat vágtak át, gátakat emeltek a szeszélyes folyó mentén, hogy termékeny legyen a föld, biztonságba kerüljön a Nyíri Mezőség népe. Ide már átnyúlik a löszhát gazdag talaja, erre bőségesen terem a határ. A föld errefelé mindenütt régészeti emlékeket őriz, tanúságául annak, hogy a honfoglalás előtt és azt követően e tájon mindig megálltak a vándorlók is megpihenni. És innen, Tiszadobtól kőhajításnyira, Tiszanagyfaluban tett igazságot a kor, amikor az országban első között azoknak adta a földet, akik arra a legméltóbbak. A tiszadobi kastély, az Andrássyak fészke, ahol a „vörös grófnő" - Károlyi Mihályné Andrássy Katinka - nagylánnyá serdült, elhagyott kamaszok otthona lett. Tiszaeszlárt a múlt század végén a zsidók elleni koholt vérvád tette hírhedtté; ma csendes falu. És az igazságosztó névalkotás Büdszentmihályból Tiszavasvárit csinált, elhessentve az egykori szegénység rémének emlékét a várostól, ahol ma gyógyszeriparunk egyik büszkesége áll. Lépésnyire innen a második világháború után készült, megalázott rabok és foglyok építette erőmű fékezi a Tiszát. A Nyíri Mezőség tenyérnyi része a megyének, csöppnyi tája a hazának, mégis leolvashatók róla a történelem rétegvonalai.

(Forrás: Szabolcs-Szatmár-Beregi képeskönyv Burget Lajos kísérőszövegével)