Tudunk változtatni az ország dolgain
Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke és Vinnai Győző, a Megyei Kormányhivatal vezetője jelképes szalagátvágással adta át megújult és bővített ibrányi gimnáziumot 2011. december 14-én. A közel ötven éves épületen ez volt az első komolyabb beruházás, amelynek értéke megközelítette a 328 millió forintot. Az összeg 90 százalékát a regionális operatív program pályázatán nyerte a fenntartó megyei önkormányzat. Ebből a forrásból több tanteremmel is bővítették az intézményt, javították a felszereltségét, azzal a céllal, hogy az oktató - nevelő munka minél korszerűbb körülmények között valósuljon meg. Egy másik pályázat révén korszerűsítették a fűtést, a szigetélést, továbbá a költségkímélés és a tudatos energiagazdálkodás érdekében napkollektorokat helyeztek el az épület tetején. Mindezeket az ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatója Vargáné Berencsi Ágnes mutatta be a vendégeknek az ünnepség után. Az intézmény diákjai ünnepi műsorukban dalokkal, versekkel köszönték meg, hogy korszerű körülmények között tanulhatnak, készülhetnek az érettségire, a továbbtanulásra, vagy éppen a munkaerőpiacon történő megjelenésre, helytállásra, az életre. Ahogy beszédében az igazgatónő fogalmazott, csak az iskola falai változtak, az oktatás színvonala, a diákok szorgalma eddig is elégedettségre adott okot.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke ünnepi beszédében kiemelte: van ok az ünneplésre. Hosszas előkészítés után kezdődött el az építkezés, sok ember dolgozott a beruházáson, a menet közben felmerült problémákat is sikeresen megoldották az építők. Tették mindezt azért, hogy az itt tanuló fiatalok szakmájukhoz értő felnőttekké váljanak. A helyi ifjúságra vár a feladat, hogy e térség a jövőben fejlődődő része legyen az országnak, a megyének. A mai átadás is bizonyítja, hogy tudunk változtatni az ország dolgain, ha mindent megteszünk a változások érdekében. Minden állampolgár a nemzet része – hangsúlyozta Kövér László – és a jövőben is a nemzet része lesz. A boldoguláshoz vezető út az iskolarendszeren át vezet, ezért az államnak minden lehetőséggel segítenie kell abban, hogy a diákok a lehető legkorszerűbb körülmények között sajátítsák el az ismereteket. Keményen kell dolgoznunk, hogy az ország és lakóinak boldogulása minél hamarabb beteljesüljön.
Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében Széchenyi Istvánt idézte:,, Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik”. Hazánk, megyénk, településeink tanult emberek révén tud megmaradni, fejlődni. Ezért tartotta fontosnak a megyei önkormányzat, hogy a pályázati úton elérhető források megpályázásával minden lehetőséget megragadjon oktatási intézményeinek fejlesztésére. Figyelemre méltó, hogy Ibrányban a szép eredményeket felmutató gimnázium mellett agrár- és építőipari képzést is nyújtó intézményben sajátíthatják el különböző szakmák fortélyait a diákok. Vonzó az iskola képzési palettája és színvonala, amit a csökkenő gyermeklétszám mellett ebben az intézményben emelkedő tanulói létszám bizonyít. Ezen tények is alátámasztják, hogy szükség volt e nagyszabású a beruházásra. Széchenyi szavaira hivatkozva Seszták Oszkár hangsúlyozta:,, Azokból a kövekből, melyek utunkba gördülnek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk.” Ezt a lépcsőt közös akarattal, közös összefogással megépítettük, mert külsőleg és belsőleg megújult a Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium.





































