Kiszámíthatóbbá váló betegellátás
Az országban elsőként – amerikai mintára – Nyíregyházán teremtették meg 1982-ben a sürgősségi betegellátás ellátás feltételeit a szakemberek. A szakellátás fejlődése új mérföldkőhöz érkezett az ősszel, amikor 2011. október 21-én bemutatták a megye önkormányzati és egészségügyi vezetői a Megyeházán a Jósa András Oktató Kórház új sürgősségi projektét. A beruházás értéke 680 millió forint, amely a befejezése után - két év múlva - az amerikai filmeken láthatóakhoz hasonló felszereltségű körülményekkel fogadja a betegeket. Hasonló beruházás indul 580 millió forintnyi értékben Fehérgyarmaton is.
A nyíregyházi sürgősségi betegellátó centrum hazánk egyik legnagyobb hagyományú és legforgalmasabb intézménye. Évente 37 ezer beteget látnak el az orvosok, asszisztensek. Nemcsak az évi betegforgalomban, hanem az alapfeltételekben is az országos átlag felett áll. A betegek sürgősségi ellátása jelenleg öt, egymástól viszonylag távoli épületben valósul meg, így a túl hosszú betegút veszélyezteti az elvárt szintű ellátást. A fejlesztés eredményeképpen két közvetlen, zárt kapcsolatú létesítménycsoportot alakítanak ki, amely a rövid betegutakkal lehetővé teszi, hogy a lehető leggyorsabban elvégezhessék a szükséges vizsgálatokat és nem tervezett beavatkozásokat.
Kovács Sándor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke arról szólt a programnyitón, hogy az előző kormányok idején öt év alatt több mint öt és fél milliárd forinttal csökkent megyénk normatív támogatása. Hiteleket kellet felvenni a működési kiadásokra, kötvényeket bocsájtottak ki a fejlesztések, többek között a sürgősségi centrum beruházásának önrészére is. A megfelelően működtetett sürgősségi ellátás nemcsak gazdaságosabbá és kiszámíthatóbbá teszi a betegellátást, de sokszor életeket menthet. Az ide érkező betegek egy ellátással egybekötött osztályozáson mennek keresztül. A ,szűrökön” az orvosok az állapottól függően döntenek arról, hogy a beteg aktív vagy krónikus ágyra kerül, járóbetegként kezelik, vagy hazamehet. Az alelnök sajnálattal jegyezte meg, hogy a megye lakosainak az egészségügyi állapota ma még sokkal rosszabb, mint az ország nyugati felében élőké. A megyei kórházaiban megkezdődött fejlesztések azonban reményt adhatnak arra, hogy a lemaradásunkat behozzuk, s így ezzel is hozzájárulva, hogy egy élhetőbb megyében, jobb életminőségben élhessünk.
Dr. Kiss Zoltán a megyei Egészségügyi Holding vezérigazgatója fontosnak tartotta, hogy a kórházi beruházások és a technikai színvonal emelése mellett az orvosoknak más lehetőségekkel is vonzóvá tegyék az ezekben az egészségügyi intézményekben történő elhelyezkedést. Olyan életpálya modellt alakítottak ki, hogy már ebben az évben 31 orvossal kötöttek szerződést és 12 rezidenssel tárgyalnak.
Dr. Adorján Gusztáv, a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház ügyvezetője úgy látja, hogy a beruházások befejezése után az egészségügyi dolgozók a legnagyobb biztonságban dolgozhatnak, a betegek pedig a legnagyobb biztonságban gyógyulhatnak.

