Talpam alatt hosszú út, szívemben szabadság

Október 1-éig tekinthetik meg az érdeklődők Nyíregyházán, a Jósa András Múzeumban Normantas Paulius litván származású, de közel 30 éve Nyíregyházán alkotó fotóművész kiállítását. A ,,Cigányok” című tárlat Észak India és Kelet-Magyarország cigányságát köti össze egy láthatatlan aranyszállal. A szponzorok által támogatott művész 3 hónap alatt több mint négyezer felvételt készített hagyományos technikával, amelyből kilencven alkotást látható a múzeumban.

 

A megnyitón Seszták Oszkár a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő elmondta, hogy a kiállítást októberben, a Parlament Irodaházában is bemutatják majd. Kifejtette: meg kell ismerni a cigányságot, annak kultúráját, hogy jobban tudjunk egymás mellett, vagy inkább együtt élni. Normantas Pauliust örökké mozgásban lévő alkotóművészként jellemezte, aki hosszú évek óta járja a világot, fényképez, és a látottakat megosztja velünk. Munkái többségében eltűnt, vagy eltűnőben lévő népcsoportok kihűlő nyomait tárja elénk: a megközelíthetetlen falvakat, embereket, életüket. Fotói sokszor lélegzetelállítóak, amelyek olyan helyszíneken készültek, ahová mi talán sosem jutunk el.  Normantas Paulius fotóművész – emelte ki az elnök – egyedülálló jelenség, mert mindent egymaga csinál - nagyrészt a megszokottól eltérő sorrendben - lelkes határozottsággal végezve munkáját. Számtalan fotóalbuma, publikációja, önálló kiállítása, expedíciója és elismerésként kapott díjai jelzik munkásságát. Seszták Oszkár Normantas Pauliustól származó gondolattal fejezte be beszédét, és nyitotta meg a kiállítást: ,,mindenem megvan: talpam alatt hosszú az út, szívemben szabadság.


A művész nemcsak az elnök elismerő, méltató szavait, hanem kultúraszeretetből adódó támogatását is megköszönte. Tapasztalata szerint itthoni munkája nehezebb volt, mert térségünk cigánysága zárkózottabb, elszigeteltebb. A fényképek megtekintése után rájöhetünk, hogy elkötelezett munkája, s az alkotásaiban megjelenő dokumentarista művészi ábrázoláshoz szükséges türelme meghozta gyümölcsét.